A Karib-tenger kalózai- Tévedések vígjátéka

1: Újra Port Royalban

   Port Royal városában csendes, nyugodt emberek éltek. Este tíz óra után már a kocsmában is csak pár embert lehetett látni. A legtöbben már sötétedéskor kulcsra zárták házaik ajtaját, s utána rögtön nyugovóra is tértek. Úgy gondolták, sok más város lakóival ellentétben, hogy éjszaka egyszerűen nincs értelme annak, hogy ébren legyenek. Azt a körülbelül nyolc órát az Isten is azért adta, hogy tudjanak pihenni.

   Dolgozni éjszaka, csillagfényben úgysem lehetséges, a szórakozásra meg minek  pazarolni az időt? Az egyszerű nép így látta a dolgokat.

   Azokat az embereket pedig, akik valamilyen okból kifolyólag a megszokottnál tovább égették lámpáikat, azonnal megszólták, még akkor is, ha függönyeik takarásában tették ezt. Mindezt persze nem azért tették, mert zavarta Őket a néhány ablakból kiszűrődő fénysugár, hanem, mert mást szoktak meg.

   Ennyi volt mindenre a magyarázat. A megszokás.

   A város lakói egyetlen napon voltak elnézőbbek önmagukkal és az éjszakával szemben. Ez a nap pedig a szombat volt. Úgy gondolták, ilyenkor megengedett egy kis szórakozás, hiszen erre mindenkinek szüksége van.

  A hetedik napon még Isten is megpihent.

  Meg aztán, vasárnap úgysem szabad dolgozni, az a nap az egyházé. Akkor meg minek másnap korán, józanul kelni?

  A fiatalok ezt vallották, ezt az egy éjszakát hivatalosan is magukénak tudhatták.

   Az idősebbek azonban ilyenkor mindig furcsa szemmel néztek rájuk, nekik még ez a heti egy alkalom is túlzásnak tűnt.

 Pláne, mikor tudomásukra jutott, hogy ez a szombat éjszaka bármikor felvehetné a versenyt Tortugával. Rum és nők minden mennyiségben.

  Pedig az emberek nem ezt szokták meg Port Royaltól, hanem valami egészen mást. Fegyelmet és előkelő ragyogást.

  Az idők folyamán azonban sok minden megváltozott.

  A város vezetőinek ellenkezése ellenére is, vagy éppen az miatt, egyre több kalózhajó fordult meg a városban. A kalózok pedig magukkal hozták csapongó életüket is, ami az idősebb nemzedék bosszankodása mellett a fiatalabbak érdeklődését is kiváltotta. Így eshetett, hogy a város egyik legelső igazi szórakozóhelyét is egy kalóz, név szerint Hector Ark alapította. Azóta persze már Port Royali kezekbe került, hiszen tulajdonosát elszólította hivatása.

  Hiába gondolta kezdetben az öreg Hector, aki méltán érdemelte ki az öreg nevet, hiszen már vagy ötven éve szolgát ugyanazon a hajón. Kezdetben csak egyszerű matrózként, később azonban Ő lett a Nuage elsőtisztje. Szóval, hiába gondolta, hogy talán szárazföldön is megállná a helyét, kapitánya parancsára, és, mert felizzott benne valami, pár hónappal a kocsma megnyílása után hajóra szállt ismét.

   Ennek persze a város szinte összes lakója örült. Hiába tudták mind, hogy Hector Ark kalóz, a törvény előtt sosem sikerült ezt bebizonyítaniuk.

   Ez persze nem az Ő gyengeségüknek volt köszönhető, hanem annak, hogy a bizonyítékok hírtelen mind eltűntek.

   Nos, miután az öreg Hector elhagyta Port Royal városát, kocsmája egy fiatal házaspárra szállt. A kalóz egyébként maga nevezte ki örököseit, hiszen a fiatal férjben egykori jó barátjának fiát vélte felfedezni. A férfi pedig nem más volt, mint Will Turner, aki feleségével, Isabella Turnerrel lassan két éve békésen éltek a városban.

  Azonban, szándék ide vagy oda, Will tudta, hogy ereiben kalóz vér csörgedezik, és nem kerülheti el sorsát. Felesége miatt azonban nem mert hajóra szállni.

  Ezért is vállalta el a kis kocsma irányítását, és ezért is fizetett érte szép summát Hector Arknak. Ez a kis kocsma mindig emlékeztette a férfit első kalózokkal közös kalandjára. Akkor, rengetegnek tűnő évvel ezelőtt azért kötött szövetséget Jack Sparrowwal, hogy Elisabeth Swannt kiszabadítsa az álnok Barbossa kezei közül. Így, ez miatt keveredett Jack Sparrow társaságában, és ez miatt jutott el végül Tortugára, majd később majdnem a Világ Végére is. És nem utolsó sorban, ez miatt ismerte meg feleségét, Isabellát, aki kezdetben Jack Sparrow menyasszonya volt. Korábban a nő ugyan szerette Sparrowot, de az más volt, mint amit Will iránt érez most is. Jacket némán, szenvedve szerette, Will viszont szerelem volt számára már első látásra. Alig tudta ki a fiú, aki megmentette a haláltól, máris érezte, vele szeretné leélni az életét.

  S itt tartunk most. Isabella éli életét szerelmével, Willian Turnerrel, s minden felhőtlen körülöttük. Boldogságuk aligha ismer határokat, s erre mindketten büszkék is.

   Persze azt is mindketten tudják, hogy kalózként, kalóz barátokkal nem könnyű az élet. Pláne, ha azok a kalóz barátok Jack Sparrow és Elisabeth Swann névre hallgatnak. Lizzy ugyan már több éve Jack mellett élt boldogan a Gyöngy fedélzetén, mégsem viselte a férfi nevét. Úgy gondolta, Ő szabadnak születtek, nem nekik való a házas élet. Ezzel persze Jack is teljesen egyetértett, mi több, nagyon megkönnyebbült, mikor a lány kijelentette, nem kíván házasodni.

  Szóval, Will és felesége tudták, hogy ilyen barátokkal nem könnyű az élet.
Ez egy szép, szombat este egy hatalmas hajó közeledett Port Royal kikötője felé. Isabella, aki a tengerparton fekvő házukban tartózkodott míg férje a kocsmában dolgozott, azonnal felismerte a hajót.

 - A Gyöngy! – suttogta bele az éjszakába. Rég volt már, mikor utoljára látta a hajót, de mindig sokat gondolt rá. Két jó barátjának adott otthont, s számára is a Szabadságot jelképezte.

A Szabadságot, melyre annyi éven át várt, s végül valami egészen mást kapott helyette. Persze ez a legkevésbé sem zavarta, nem vágyott többre a boldogságnál. Az pedig tény, hogy boldog volt Will Turner mellett.

- Lizzy, mit gondolsz, emlékeznek még ránk egykori jegyeseink? – kérdezte Jack Elisabethet.

- Ne nevezd így Őket, Te is tudod, mielőtt elváltunk, felbontottuk az eljegyzéseket, és megegyeztünk, barátok maradunk.

- Ez így igaz Kedves. A múlton azonban mit sem változtat. Nos, mit gondolsz?

- Will sosem felejtene el Minket!

- Ennyire biztos vagy benne? Netán még mindig szereted? Esetleg úgy gondolod, Ő még mindig szeret Téged?

- Nem – felelte Elisabet. – Vagyis, szeretem Will Turnert, mint egy barátot. És tudom, hogy Ő is csak barátnak tekint Engem. Isabellát viszont szereti, szerelemmel.

- Ostobaság, hírtelen fellángolás volt, ami már rég elmúlt. Azon sem lepődnék meg, ha Isa már Norrington oldalán lépkedne.

- Erősen kétlem, hiszen a két szememmel láttam, szereti Willt.

- Szerette – helyesbített Jack. – Ki tudja, mi van most? Bár bevallom, nem is érdekel. Turner azt csinál, amit akar, Isabella pedig mindig is púp volt a hátamon. Rumot esetleg? – kérdezte, és már adta is az üveget kedvesének.

- Köszönöm – felelte Lizzy, majd Jackre mosolygott. – Tudod mit? Nem érdekel! Azt csinálnak, amit akarnak, a lényeg, hogy Mi boldogok vagyunk!

A kalóz gúnyosan elhúzta a száját. Büszke volt arra, hogy Elisabeth egyre önzőbben viselkedett. Úgy gondolta, ez részben az Ő érdeme, s ha jobban megnézzük, be kell látnunk, ez igaz is.

Ő, Jack Sparrow tehet arról, hogy Elisabeth megváltozott. Ő tehet arról, hogy már nem szereti Willt, Ő tehet arról, hogy elmúlt a naivsága, és Ő tehet arról, hogy mindennél fontosabb a lány számára a Szabadság.

Persze Elisabeth sem panaszkodhat, Ő is sokat változtatott Jack egyébként is tökéletes jellemén. A lány legalábbis tökéletesnek gondolta a kalózt. Imádta, mikor belé kötött, imádta, mikor flörtölt vele, és imádta, mikor a kalóz becsapta. Az utóbbiban inkább azt szerette, hogy mindig sikeresen visszavághatott.

- Tökéletesen egyetértek Kedvesem – mondta Jack, majd ráhúzott a kezében tartott rumosüvegre. – Ma pedig eljött a nap, amire Port Royal lakosai mindig emlékezni fognak. Ma viszontláthatják Jack Sparrow kapitányt! – majd hangosabban folytatta – Vitorlákat levonni, pár napig a városban időzünk! Nagy feltűnést ne keltsetek, maradjon titokban kilétünk! – majd ismét Elisabeth-hez fordult – Elvégre úgyis fel fognak ismerni minket, és feltűnést fogunk kelteni erőlködés nélkül is. Swann kormányzó lánya, ahogy a Karib-tenger legnagyobb kalóza oldalán lépked.

- Jack, szerintem már tudnak Rólunk. Willel és Isával együtt a Mi hírünk is eljuthatott a városba. Egyébként, ha már szóba hoztad… Nekem itt nagyon sok ismerősöm van, régi barátok. Már ha barátnak lehet nevezni az udvariaskodó udvari hölgyeket.

- Elgondolkoztató kérdés – morfondírozott Jack, akinek nem tűnt föl, hogy erre a kérdésre nem kell válaszolnia.

- Nem ez a lényeg Jack! Hanem az, hogy találkozni szeretnék velük. Most, hogy itt vagyok, itt, ahol felnőttem, felébredt bennem valami. Nem is tudom, úgy érzem, vágyom a múltra. Nem szeretnék örökre visszatérni ide…

- Még jó! – vágott Lizzy szavába Jack.

- De egy kis időre mindenképpen. Ha már úgyis itt vagyunk, azt hiszem, ez megengedhető.

- természetesen. Rám viszont ne számíts, nem kell bemutatnod az udvari csőcselékeknek.

- Gondoltam, hogy nem vágysz rá.

- Mást akarok! – a kalóz közelebb húzódott a lányhoz.

- Még sok mindent fogsz akarni.

- Honnan tudod?

- Csak egy szó Jack – kezdte Elisabeth. – Kíváncsiság.

- Akarom, már most!

- Attól tartok, ezt kénytelenek leszünk máskor megvitatni. Ugyanos a hajó kikötött, ideje partra szállnunk.

Jack bólintott, mire Elisabeth már el is indult. Nem várta meg a kalózt, annyira vágyott rá, hogy viszontláthassa szülővárosát, ahonnan pár éve oly’ boldogan ment el.

A kalózt, ahogy nézte távolodó kedvesét, furcsa érzés kerítette hatalmába. Két év alatt sokat változott, már nem csak a Gyöngyre vágyott, már nem csak ahhoz ragaszkodott gyermeteg módon. Hanem ahhoz a fiatal nőhöz is, aki éppen most hagyta el hajóját.

Félt, hogy elveszítheti.

Eddig még sosem gondolt erre, bár eddig esély sem nagyon volt rá. Elisabeth nem az a fajta nő volt, aki egyedül maradt volna mondjuk Tortugán, feladva mindent. Azonban itt, Port Royalban nem lett volna egyedül, itt a barátai között élhetett volna.

A Gyöngyön azonban nem nagyon voltak barátai a lánynak, egyedül Jack és a Szabadság szeretete kötötte oda.

Végül, jobb ötlete nem lévén, Ő is beszállt egy csónakba és a szárazföldre evezett. Mint egy király, olyan büszkén lépett a partra és nosztalgiázva vetette oda a kikötő őrének, hogy egy hajóval érkezett, a neve pedig Mr Smith. Ahogy végignézett rajta az őr, bólintott, majd közölte, három schilling lesz. Jack a zsebébe nyúlt, és három apró érmét helyezett az őr kezébe. Majd, kicsit dülöngélve indult tovább.

Nem jutott messze, s máris Izabellával találta szemben magát.

- Jack! – kiáltotta a lány, majd boldogan a kalóz nyakába vetette magát. – Úgy örülök, hogy látlak, annyira hiányoztál!

- Én is örülök Isa, nem gondoltam volna, hogy Te még mindig ennyire örülsz annak, hogy láthatsz.

- Csak ne olyan hevesen Jack, sok mindenről nem tudsz. Gyere, menjünk innen, túl sokan látnak minket. Rengeteg dolgot szeretnék mesélni Neked, s biztos Neked is van mit mondanod.

A kalóz bólintott, majd karöltve indultak el Izabella és Will közös otthona felé.

Persze, az élet nem könnyű, még Port Royalban sem. Így eshetett meg, hogy Will Turner és Elisabeth Swann, egymástól függetlenül, mindketten látták ezt a bizonyos találkozást. Azt ugyan egyikőjük sem hallotta, hogy a kalóz és Isa mit mondtak egymásnak, de sok mindent leszűrtek abból, hogy a nő rögtön a kalóz nyakába ugrott, s, hogy ezek után karültve indultak el Isáék lakása felé.

A két kalóz persze ezt nem tűrhette, lelküket mardosta a féltékenység, ki akarták deríteni a dolgokat, s bosszút akartak állni.

Két ház mögül két alak lépett ki az utcára, majdnem egymásnak ütköztek.

- Elisabeth! – mondta meglepetten Will, nyilván nem számított arra, hogy egykori jegyese is itt van.

- Will – szólt a nő is. – Ugye Te is láttad azt, amit Én?

- Láttam – szűrte a férfi a szavakat a fogai között. – És tudod mit? Nem engedem, hogy ezt tegyék velünk! Szeretem Izabellát, és azt hittem, Ő is így érez irántam, azt hittem, már el is felejtette Jacket, a te drágalátos kalózodat, aki úgy tűnik, mindent elront!

- Ne mond ezt Róla, én szeretem, még most is!

- Először elvett tőlem Téged, most elveszi Isát is, mivel érdemeltem ezt ki? – Will arcán még a sötétben is látszott, hogy bántja a kalóz viselkedése, hogy erre a legkevésbé sem számított.

- S Én mivel érdemeltem ki azt, hogy, miután mindent kockára tettem érte, egy közös barátunkkal csal meg? El sem hiszem, hogy pont Isa… Azt hittem, köztetek minden rendben van. Bár, az is igaz, hogy Jackről és Magamról is ezt hittem.

- Mit szólnál hozzá, ha…

- Ha? – kérdezte Elisabeth.

- Ha visszaadnánk nekik ezt! Talán nekik is fájna!

- Rendben – suttogta Elisabeth. – Ha Ők így, akkor Mi is így!

- Isten hozott újra Port Royalban Elisabeth! – mondta Will, majd magáhor húzta a nőt, és szenvedélyesen megcsókolta. Majdnem olyan szenvedélyesen, mint először, majdnem ugyanitt.