Boszorkány
  2006.09.22. 17:38

3. Boszorkány

Isa és Jack nem mentek vissza Will Turner házába, büszkébbnek érezték magukat ennél. Úgy gondolták, az Will tulajdona, Ők pedig ebből nem kérnek. Abba a házba menjen csak Will és egykori jegyese, Lizzy.

Inkább a kikötőhöz sétáltak le, s vágyakozva a Fekete Gyöngyre néztek.

- A Szabadságot jelentette, melyet részben Tőle kaptam. Ha Ő nincs, még mindig rab lennék. Most pedig Ő vette el a Szabadságomat, nélküle egyszerűen nem tudok elmenni. Szeretem Őt, és most már akarom.

- Mit akarsz Jack? – kérdezte Isa, bár voltak tippjei a válaszra.

- A Szabadságot, Vele. Őt akarom. Megmondta, hogy így lesz, de arról említést sem tett, hogy Ő nem fogja örökké akarni.

- Tényleg nagyon szereted – állapította meg Isabella.

- Valóban. Azonban kalóz vagyok! Miss Black, mire várunk még? Tengerre!

- Vedd el ami kell, és ne add vissza! – mosolygott Isabella. Boldog volt, mert eszébe jutottak egykori érzései, ugyanakkor szomorú is, mert szerette a férjét, és büszke volt rá, hogy az Ő nevét viseli. Jack azonban nem így szólította.

A csónakhoz sétáltak, mellyel egyébként Elisabeth evezett a partra, majd beszálltak, és meg sem álltak a Gyöngyig.

Jack felkiabált a hajóra, hogy dobjanak le Nekik egy kötelet, Gibbs pedig ezt rögtön teljesítette is.

- Parancsára Kapitány! – kiáltotta a kalóz.

Jack és Isabella felmásztak a hajó fedélzetére, és onnan néztek vissza a városra. Mindketten látták, hogy gyönyörű, ahogy a holdfény megvilágítja.

Azonban tudták azt is, hogy, még ha szép is a város, nem számukra. Hiszen Őket ott elárulták kedveseik.

Így, a holdfényben karolta át Jack Isát, hogy egy kis időre elfelejtsék a szívükben tátongó ürességet.

Üresnek érezték magukat, de ugyanakkor tudták, mindketten szeretetre vágynak, és bármit megadhatnak a másiknak.

- Jack – szólította meg a nő a Gyöngy kapitányát. – Felszálltam a hajódra, bánatomban. Régen bármit megadtam volna azért, hogy ezen a hajón lehessek, ma azonban Port Royal az otthonom. Tudni szeretném, hová megyünk, hisz, ha Lizzy…

- Számomra már nem létezik – sóhajtott Jack. – Végleg elveszett. Turnert is milyen könnyen otthagyta, tudhattam volna, hogy Velem is csak játszadozik. Úgy tűnik, két év elég volt Neki belőlem.

- Elisabeth és Én nem egy Jack Sparrowot szerettünk. Ő azt a Jacket, aki viszontszereti, Én pedig azt, aki megvet.

- Lizzy nem is szeretett soha! Ő nem képes szeretetre, csak egy szívtelen boszorkány, aki elvarázsolja a férfiakat, utána pedig elhagyja Őket. Először Norrington, utána Will, majd Én. Közben még Barossából is kiváltott valamit.

- Barbossa mindig is Auréliet szerette!

- Ezért is lett kalóz. Mert Aurélie otthagyta Benért.

- Te is ismered a történetüket, be kell látnod, Lizzynek nincs hely benne.

- Véded, mikor elvette Tőled Turnert!

- Védem, mert Will régen is az Övé volt. Ostoba voltam, hogy azt hittem, Engem is képes lenne úgy szeretni, ahogy Őt. Talán még hálás is vagyok Neki, amiért felnyitotta a szemem. És, amiért Téged a közelemben tudhatlak. Ez mindennél többet ért, egy barát, ki a bajban megsegít.

- Bölcs dolog ilyet mondani egy kalóznak?

- Bölcs dolog egykori jegyesedet Magaddal vinned a hajódon?

Jack ezen egy pillanatig elgondolkozott, majd elhúzta a száját, és elkiáltotta magát:

- Rumot!

Erre egy kalóz már rögtön ott is termett kezében egy üveg teli rummal. Jack megköszönte, majd meghúzta az üveget.

- Már tudom, mi hiányzott! A rum minden problémát megold, au revoir Isabella, ha a Nap felkel, találkozunk! Aludjál jól, az Álmok Hajóján.

Isabella hírtelen azt sem tudta, hová nézzen, annyira meglepte Jack hírtelen változása. Azt hitte, a kalóz képes lesz sokáig beszélgetni Vele, de nem.

 Így hát elindult egy üres kabin felé, és bezárkózott a szobájába.

Jack, miután Isabella távozott, a kormányhoz sétált, majd az Elisabethtől tanult dalt kezdte dúdolgatni. Azonban hamar eszébe jutott, hogy kitől származik a dal, és elhallgatott.

Inkább felemelte a fejét, és előre nézett, a tengerre.

- És most vár rám a horizont! – suttogta maga elé, hogy más ne hallja.

Örült, hogy végre magára maradt a gondolataival. Ugyan szándékosan hozta magával Isabellát, örült, hogy végre nyugovóra tért a lány, és magára hagyta őt.

„ Az istenit, jól megcsináltam! Alkut kellene kötni Turnerrel, szinte bármivel tudok fizetni Lizzyért, és Isabella is itt van!”

Aztán egy másik hang is megszólalt a fejében.

„Kell is Neki Isa, hiszen Elisabethet szereti, a két szememmel láttam!”

Itt lezárta magában a gondolatmenetet, hiszen megijedt, hogy úgy viselkedik, mint egy skizofrén.

Ráadásul egy egyszerű nő miatt.

Bár, Jack Sparrow is tisztában volt vele, hogy Elisabeth Swann nem egy egyszerű nő, hanem egy nemesi családból származó hölgy, aki családjának hátat fordítva, elcsavarta egy kalóz fejét, és két évig Vele élt egy kalózhajón.

„Még ha csak egy kalóz fejét csavarta volna el!” – Dühöngött magában Jack, aki még mindig tartotta azon elméletét, hogy Elisabeth boszorkány.

Persze, ezt nem sok mindennel tudta alátámasztani, de Neki az is elég volt, hogy a nő minden valamirevaló férfi fejét elcsavarta.

Kalózokét, és nemes férfiakét egyaránt.

Elisabeth és Will ekkor még mindig egymást ölelték és vigasztalták, mit sem sejtve arról, hogy Jack és Isabella már a várost elhagyva messze járnak.

- Lizzy, mit szólnál hozzá, ha sétálnánk egyet? Mondjuk a kikötő felé, azt régen úgy szeretted – kérdezte Will a még mindig síró nőt.

- Menjünk, jó ötlet – felelte a nő, majd egymást átkarolva elindulta a kikötő felé.

Mindkettejüket elvarázsolta a holdtölte, régen látták már ilyen szépnek.

- Utoljára a Gyöngyön láttam a teliholdat, elvarázsolt akkor is, mint mindig. Most mégis szebbnek találom, mert otthon vagyok – mondta halkan Lizzy, maga sem értette miért.

- Örülök, hogy tetszik, még mindig. Sokat gondoltam rád, mikor Isával a parton álltunk.

- Te Rám gondoltál, miközben Isával voltál? – lepődött meg Elisabeth.

- Többször volt rá példa. Isa rögtön megtetszett Nekem, de talán észre sem vettem volna, ha Te mellettem vagy. Hat éves koromtól téged szerettelek. Mióta megmentettetek.

- Ne beszéljünk arról a napról, sok minden történt egyszerre.

- Így igaz, sok minden történt akkor, és ezek közül csak egy jó. Hogy megmentettetek. De ahogy szeretnéd, ne beszéljünk róla.

- Köszönöm – felelte Elisabeth, majd Will vállára hajtotta a fejét. – Fáradt vagyok Will, annyira, hogy már a Gyöngyöt sem látom.

Will erre a tengerre nézett, és a hajókat kezdte kémlelni.

- Nem azért, mert fáradt vagy. A Fekete Gyöngy elment. Sajnálom Lizzy.

- Ne sajnáld, jó lecke volt. Jack Sparrow mindig is kalóz marad.

- Menjünk be hozzánk, nézzük meg, mi van Isabellával. Ha jól sejtem, Jack Őt is itt hagyta.

- De vajon miért? – kérdezte Elisabeth, bár tudta, hogy nem fog választ kapni, hisz Will is legalább olyan tanácstalan, mint Ő maga.

Így hát elindultak, egymás után futottak a tengerparti ház felé. Azt azonban teljesen üresen találták, Isabellának nyoma sem volt.

- Elment Vele – állapította meg Will.

- Ezért jött csak Port Royalba – tette hozzá Elisabeth.

A két fiatal tanácstalanul egymásra nézett, majd Will hellyel kínálta a könnyeivel küszködő Elisabethet.

- Ülj le Lizzy – mutatott egy szép, világosbarna fotelra.

- Köszönöm! – mondta a nő, majd leült.

Will is ugyanígy tett, leült a nővel szembe, egy másik, szintén világosbarna fotelba.

- Most mit tegyünk? – kérdezte Will, miközben a plafont szemlélte.

- Sok ez egy napra. Először azt hittem, csak egy egyszerű félrelépésről van szó, bár már azt is nehezen viseltem. Most pedig elmentek, mindketten.

- Holnap reggel bemegyek a lelkészhez, és elválok Tőle. Ne legyen egy házasság sem, ha nem lehet kettő, hogy megoldódjon minden!

Elisabeth bólintott, jelezvén, hogy nem ellenzi a férfi ötletét, és közben azon gondolkozott, amit Aurélie mesélt Neki.

Hogy sok évvel ezelőtt mennyire szerelmes volt Barbossába, azonban kezdetben a helyzet egyáltalán nem volt rózsás.

Remélte, hogy ez nem azt jelenti, hogy nem négyen, hanem hatan keveredtek ebbe az ördögi körbe.

Hiszen, arra is emlékezett, hogy hogyan nézett rá Barbossa kapitány…