7. fejezet: Becstelenek

Hamar beértek Will házába, hiszen a kis ház igazán nem volt össze, és az út is elég széles volt négyüknek, hiszen arrafelé lovas szekerek is jártak. Nem véletlenül, hiszen Will Turner volt a helyi kocsma tulajdonosa, ami egyfajta ranggal együtt járt.

Aurélie és Isabella rögtön leültek, hiszen kimerítette őket az utazás a gyöngy fedélzetén. Talán ezért nem várták meg Will engedélyét, ahogy azt a férfi szóvá is tette.

- Nem mondtam, hogy leülhettek.

- Will?! – kiáltott fel Isabella döbbenten.

- Igen? – kérdezett vissza a kalóz.

- Hiszen mi, én itt lakom.

- Már nem, elmentél.

- De visszajöttem! – fakadt ki Isabella.

- Elég, Will, beszéljük meg ezt az egészet. Isabella, hol van Jack, és hogy került ide Aurélie? – szólt közbe Elisabeth.

- Jack Barbossánál van, az Ő szigetén találkoztam Vele és Aurélievel ahol azonban megsértettek minket és otthagytuk őket. Röviden ennyi.

- Hosszan is elmondhatnátok. Egyáltalán miféle szigetről beszélünk?

- Arról, amelynek Jack már vagy tíz éve kormányzója. Azt hiszem, Te is elég jól ismered azt a helyet.

- Igen, volt már hozzá szerencsém. Aurélie, hogy kerültetek oda? – kérdezte Lizzy.

- Hector ötlete volt, hogy egy kis időre fejezzük be a hajózást, a tengeri életet. Ekkor kötöttünk ki a kis sziget partjainál. Már vagy egy hónapja ott éltünk, mikor egy fekete vitorla tűnt fel a horizonton.

- Bár Te ezt nem láthattad – szólt közbe Isa.

- Igen, én nem, de gondolom, vagyis tudom, hogy így történt.

- Nem is lehetett máshogy, hiszen a hajó kikötött a sziget partjainál.

- Hihetetlen, de pontosan erre céloztam! – nevetett föl Aurélie, amit Elisabeth és Will nem néztek jó szemmel. Ők még mindig sértve érezték magukat, hiszen szinte semmire sem kaptak magyarázatot.

- Isa, Aurélie, azért elmondhatnátok mi történt pontosan. Elsősorban persze te Isa, gondolom sejted, hogy két összetört szívű embert felejtettetek itt, Port Royalban.

- Nem – felelte Isa. – Mi azt hittük, két szerelmest hagytunk Port Royalban, akik hosszú idő után végre ismét találkoztak.

- Bolond vagy, köztem és Will között már rég nincs semmi! Én szeretem Jacket!

- Azt hiszem, Ő is szeret téged. Én pedig Willt szeretem.

- Ahogy Ő is téged – mondta Lizzy.

- Akkor miért? – kérdezte William Turner. Nem kellett befejeznie a mondatot, mindenki tudta mire céloz.

- Azt hiszem, egy egyszerű félreértés áldozatai lettünk – mondta Isabella, Aurélie pedig bólintott.

- Ha félreértés is volt, a legkevésbé sem egyszerű – mondta Elisabeth, Will pedig egyetértett vele.

- Ha ez félreértés volt, akkor talán az is, amit Hector és Jack mondott. Talán őket is félreértettük Isa… - kezdte Aurélie, szemében pedig látszott, hogy reménykedik, felvetése talán nem csak szívének vágya, hanem a valóság.

- Nem tudom Aurélie, tényleg nem tudom, azonban én is reménykedek benne – mondta Isabella, Elisabeth pedig felkapta a fejét.

- Isa, Will, azt hiszem, nektek van néhány tisztázatlan dolgotok, amit meg kellene beszélnetek, méghozzá kettesben. Addig nekem Aurélievel lenne egy kis elintéznivalóm.

Mikor erre mindenki rábólintott, Lizzy folytatta.

- Ti maradjatok itt bent, mi Aurélievel kimegyünk sétálni.

Will és Isa bólintott, majd egymás felé fordultak, Aurélie pedig már indult is az ajtó felé.

Elisabeth és Aurélie a kikötő felé vették az irányt, útközben pedig végig beszélgettek.

- Annyi a tisztázatlan dolog, kétségek között vergődöm, mégis, nagyon örülök, hogy viszontláthatlak.

- Ezzel én is így vagyok Lizzy, nagyon jó újra látni téged. Isának is nagyon örültem, azonban Te, érthető okokból azt hiszem, sokkal jobban a szívemhez nőttél. Veled már korábban találkoztam, mint vele és azt hiszem, rád több dologban is hasonlítok. A legjobb barátnőm vagy, Elisabeth.

- Azt hiszem nem kell elmondanom, mit gondolok rólad és milyen barát vagy, úgyis tudod. Újabban nehéz az érzéseimről beszélni.

- Igazad van, úgyis tudom – mondta Aurélie. – Azonban, nem csak mostanság beszélsz nehezen az érzéseidről, régen sem ment könnyen. Emlékszem még, milyen voltál a Világ Végén. Kétségbe voltál esve és nem hittél Jack érzéseiben, bármennyire is voltak nyilvánvalóak.

- Emlékszem, tényleg így volt – nézett Elisabeth a Fekete Gyöngyre, hiszen ekkorra értek a kikötőbe. – Ezen a hajón szöktünk meg és ez a hajó volt két évig az otthonom. Életem legboldogabb két éve volt.

- Én is sokáig ezt hittem azokról az időkről, amiket Hectorral töltöttem, még a Világ Vége előtt. Azonban ismét találkoztunk és ismét boldog lettem.

- Ben mellett nem voltál az? – kérdezte Elisabeth barátnőjétől.

- Nem igazán, de ezt te is nagyon jól tudod, hiszen találkoztál már Bennel.

- Igen, igazad van. Azonban ne beszéljünk ezekről a dolgokról, olyan lehangolóak. Mióta Isa és Jack elment csak az jár a fejemben, hogy milyen szerencsétlen vagyok és semmi sem sikerül nekem. Azonban időről időre rá kell jönnöm, hogy ezzel nem csak én vagyok így.

- Nem egyszer volt olyan, hogy éjszakákat sírtam át Hector miatt.

- Jaj Aurélie, miféle átok ül rajtunk, miért nem tudunk boldogok lenni együtt? Mind a hatan, hiszen barátok vagyunk, három gyönyörű pár – itt kicsit elgondolkozott, majd folytatta. – Vagy talán nem is vagyunk gyönyörű párok, csak mi látjuk azoknak magunkat?

- Nem, azok vagyunk. Te és Jack biztosan az vagytok.

- Ha mi az vagyunk, akkor ti is.

- Isát és Willt se hagyjuk ki, ők is gyönyörűek együtt.

- Igen. Aurélie… Szöget ütött valami a fejemben. Mi itt boldogságról és tökéletes párokról beszélünk. Azonban azok, akiket tökéletes párjainknak tekintünk messze vannak, egy szigeten. Nem gondolod, hogy nekünk is ott lenne a helyünk?

- Én is gondoltam már hasonlóra, azonban nem tudom, helyes lenne e itt hagyni Isabelláékat.

Végül azonban úgy döntöttek, hogy az eskü kötelez, még akkor is, ha csak afféle útmutató. Az esküben pedig az áll, hogy aki hátramaradt, az végleg hátramaradt.

A hajón természetesen Elisabeth irányított, hiszen ő sokkal jobb vezetőnek bizonyult, mit Aurélie. A fekete nő élete nagy részét háttérben, férfiak árnyékában töltötte, Elisabeth azonban mindig is szeretett a középpontban lenni, szeretett egyenrangú fél lenni, még akkor is, ha ez nem teljesen illett bele a kor világképébe.

Ezért is vonzották annyira a kalózok… Náluk bármi elérhető volt, nem voltak törvények és szabályok. Ugyanakkor hamar megtapasztalta, hogy egy kalóz is lehet legalább annyira érző szívű és kedves, mint egy igazi úriember, esetleg máshogy mutatja ki.

Másnap este lett, mire megérkeztek a kis szigethez, ahol Jack és Barbossa éppen rumot iszogatott.

- Jack Sparrow! – kiáltotta Elisabeth, mihelyst leszállt a Gyöngy fedélzetéről. A kalóz természetesen meghallotta a nő hangját, így visszakiáltott mielőtt még gondolkozott volna.

- Lizzy kedvesem, tudtam, hogy eljössz és visszahozod a hajómat!

- jack, Jack – csóválta a fejét Barbossa. – Ha nem tudnám, hogy ki az érkező hölgy, még azt hinném, hogy kedveled és az elmúlt napokban nem válogatott átkokkal tűntetted ki.

- Elisabeth nem hölgy, hanem… - Jack azonban már nem tudta befejezni a mondatot, mert Lizzy a szavába vágott.

- Kalóz.

- Ez sajnos így van Hector, hozzá kell fogni, hogy kalózokkal vagy körülvéve. Mellesleg, Lizzy remek kapitány.

- Volt kitől tanulnom – nézett Jackre az említett nő.

- Elég ebből, mi van közted és William között?

- Az égvilágon semmi, csak barátok vagyunk, tudhatnád.

- Mást láttam.

- Én is láttam sok mindent, de Isával már tisztáztuk ezeket.

- Ő hol van? – kérdezte Jack.

- Természetesen Willnél, talán még észre sem vették, hogy eltűntünk Aurélievel. Azt hiszem, nagyon boldogok, hogy kiderült, még mindig szeretik egymást és senki sem csalt meg senkit. Még én sem Jack, ha el tudod ezt hinni rólam. Elismerem, voltak félreérthető helyzetek, de mikor a vágyat láttad a szememben, nem Willre vágytam, hanem rád. Mikor sírni láttál miattad sírtam, nem miatta.

- Jack, ezt el kell hinned. Aurélie példájából tudom milyenek a nők, Lizzy igazat mond – szólt Barbossa.

- Én is tudom Barbossa, azonban Lizzy csak egy kalóz, tehát becstelen.

- Jack – Lizzy könyörögve ejtette a férfi nevét.

- Azonban csak a becstelenekben bízom igazán. Nos Lizzy, mikor bontunk vitorlát, nem kellene sokáig fenntartanunk vendéglátóinkat!