VIII. Fejezet

A medál titka

Miután Jack megfogadta, hogy a Slayer mostani kapitánya megkeserüli tettét a lányhoz szólt.

- Miért tette ezt veled?

- Alkut kötöttem vele.

- Hogy mit csináltál?

- Elvezetem őket az aranyvároshoz, cserébe nem bántanak senki.

- Téged mégis megütött. – mutatott a lány arcára Jack.

- Túl korán mondtam ki az alku rá eső részét. Rám az akkor nem volt érvényes. Meggondolatlan voltam.

- Meggondolatlan? Nem! Felelőtlen. – okította ki a lányt Sparrow.

- Jól van most már tudom! Nem kell kioktatnod! Nem vagy az apám! – vágta Jack fejéhez a lány. Aztán ráébredt, hogy mit is mondott és látszólag elszégyellte magát.

- Nem. Nem vagyok az…

- Még jó, hogy nem! – szólalt fel Slade a bejáratnál állva. Mikor Selene meglátta őt elfordult.

- Nekünk van egy kis elszámolni valónk! – morogta Jack Sparrow és közben felállt.

- Nekünk nincs dolgunk egymással. Vele viszont annál több. – nézett Selene-re Christian.

- Most már semmi közöm hozzád! Felejts el!

- Csakhogy sajnálatos módon alkut kötöttünk. Miszerint te megmutatod hol a város és én nem bántom azt aki a Gyöngy-ön van.

- Pontosan. Éppen ezért nem megyek sehova!

- Kedvesem, te egy olyan álomvilágban élsz, ahol nem létezik más csak te meg az imádott hajód. Csakhogy ez a valóság! – emelte fel hangját Christian. – Meglátjuk, hogy felébredsz-e vagy nem. Hozzátok! – intett két őrnek akik elindultak a rácsok felé.

- Ha jól emlékszem köt az alkud. A hajómért.

- Állj! – Selene elmosolyodott, mert tudta, hogy ezzel tudja majd zsarolni Slade-et.

- Mégis miről beszéltek? – vágott közbe Jack.

- Alkut kötött egy nála erősebb „kalózzal” – szólt a kalózlány.

- Elhallgass! – kiáltott rá a Slayer „kapitánya”. – Nem hiszem, hogy abban a helyzetben lennél, hogy bármikor beszélj! Úgyhogy a helyedben nem emlegetném a barátunkat. Megértetted?

- Fogjuk rá! – azután Christian önelégült arccal távozott a másik két kalózzal együtt. Majd a kalózkapitány ismét odament Selene-hez.

- Kiről beszélgettetek?

- Csak egy régi barátjáról. – legyintett a lány. – Csupán tartozik neki és le kell rónia a tartozását. Ennyi az egész.

- És te honnan tudsz róla? – sejtelmeskedett Jack közben odaadta Selene-nek a rumos üveget és mellé ült.

- Akkor mondta mikor a Slayer-en voltam. – ezután jól meghúzta az üveget és miután ivott az arcának tartotta. Sparrow csak mosolygott egyet és utána a vállához nyúlt.

- Jack, mikor fertőtlenítetted utoljára a vállad? – kérdezte a kótyagos kalózt.

- Nemtudom. – ezután Selene elvette az arcától az üveget és Jack vállára öntött egy keveset.

- Ne a vállamra! A torkomra jobban kell. – veszekedett a kalóz.

- Egy kicsit egyedül hagylak és te már rögtön makacskodsz. – közben levette a kendőt Jack válláról, amit még ő kötött oda. Majd a kendőt és Sparrow vállát is leöntötte rummal. Addig a kalóz a lányra nézett, aztán hozzászólt.

- Miért kötöttél vele alkut?

- Muszáj volt. Ha nem teszem meg a jó ég tudja, hogy mit tettek volna.

- Kivel? – és közelebb hajolt a lányhoz, aki visszatolta a kalózt, anélkül, hogy zavarba jött volna.

- Először is velem. – ezután visszarakta a kendőt Jack vállára és erősen meghúzta azt.

- Héj, finoman!

- Bocsánat. – szótagolta Selene és odébb ült. Aztán egésznap nem szóltak egymáshoz csak másnap reggel.

- Jó reggelt. – mondta Jack a félálomban lévő kalózlánynak.

- Jó reggelt.

- Hogy aludtál?

- Érdekesen. – ült fel a lány. Ezután három kalóz jelent meg tálcával a kezükben, amin kenyér, gyümölcsök és rum volt. Két tálca Gibbs-ékhez került, egy pedig Jack-ékhez. A kapitány egy almát vett el, Selene pedig éppen hogy megfogott egy kenyér darabot, az egyik kalóz megfogta a lány karját és kihúzta a tömlöcből.

- Hé, hé éppen ennék! – rángatta a kezét Selene. Majd Jack is felállt és kiakart menni a kalózlány után, de egy másik kalóz eléállt. A kapitány furán nézett az előtte álldogáló kalózra, aztán odamutatta neki az almát.

- Kérsz?

- Kösz nem. – hangzott a válasz és becsukta a cella ajtaját, végül ő is kiment.

- Hogy is csinálta Will? A megfelelő helyen… a megfelelő időben… nem, erővel! Miért nem figyeltem jobban! – rágódott Sparrow. – Biztos, hogy már rég kint lennénk, ha itt lenne Will. Egyszerűen hihetetlen, hogy fogoly vagyok a saját hajómon! – kiabálta.

- Jack, nyugodjon meg. – mondta neki Gibbs.

- Én nyugodt vagyok. Majd úgyis kitalálom, hogy miként jutok ki innen. – dicsekedett Sparrow.

- De mégis hogyan Jack?

- Hát… azt még nem tudom.

- Akkor gyorsan ki kell találnunk valamit. – jelentette ki Gibbs.

- Igen, muszáj lesz. – gondolta magában a kapitány.

Míg Jack és Gibbs a cellában ötlötték ki a szökést, addig Selene-t a Gyöngy kapitányi kabinjába vitték, ahol már Dean várta egy asztalnál ülve.

- Mondja mégis mi a fenét akar még tőlem, Mr. Dean? – hadarta el a lány. Majd Dean felállt az asztaltól és a lányhoz ment. Ezután a Selene mögött álló kalóz kiment.

- Ez most mire volt jó? – kérdezte értetlenül a kalózlány.

- Gondolom, azok után, hogy Slade így elbánt veled, eszed ágában sem jut elszökni vagy ilyesmi.

- Ne aggódjon, nem fog.

- Remek! Nem éhes? Gondolom nem volt ideje enni.

- Jó, hogy kérdezi! – majd beleharapott a kenyér-darabba, ami egészen addig a kezében volt. – Inkább nem eszek, itt mert még lehet, hogy mérgezett.

- Ugyan már. Akkor már te is mérgezett lennél.

- Ezt hogy érti? – kérdezett gyorsan vissza Selene.

- Úgy, hogy amit a Gyöngy legénysége kapott, azt én küldtem. – mosolyodott el Nicolas. De Selene eldobta a darabka kenyeret.

- Úúú. Ezek szerint te azt gondolod, hogy én mindenképpen meg akarom mérgezni a Fekete Gyöngy legénységét. – ismerte fel a férfi.

- Nem vetem el ezt az ötletet. – válaszolt a lány dühvel a hangjában.

- Rendben. Akkor beszélj nekem arról a híres városról.

- Gondolom maga is ismeri a város történetét.

- Igen, ismerem.

- Akkor nincs mit mesélnem.

- Ugyan-ugyan, Selene. Ajánlok neked valamit.

- Nem érdekel! – közben megfordult és az ajtó felé tartott.

- Még akkor sem, ha a szabadságodról szól? – a lány erre megtorpant.

- Miféle szabadság? – fordult meg Selene.

- Mindig tudtam, hogy egy kalóznak a szabadsága a legfontosabb.

- Mi a lényeg? – vágott közbe a kalózlány.

- Elintézhetem, hogy tovább élj, mint… szabad-kalóz Anglia szolgálatában.

- Ezt most nem mondja komolyan!

- De! A lehető legkomolyabban… bármit megtehetsz majd, amit akarsz.

- És bármit szerzek meg magamnak az Angliáé lesz.

- Beismerem ez egy kis hátrány, de nézd az előnyeit.

- Ennek az „üzletnek” számomra semmi előnye sincs. – ezután Dean odament az íróasztalhoz, majd leült és pakolni kezdett.

- Ez a Jack Sparrow tényleg egy szétszórt alak.

- Csak ne olyan hevesen. – szólt rá a lány. – Ő legalább nem adott fel.

- Tudom, és rettenetesen röstellem a dolgot.

- Most meg mi a frászkarikáról beszél?

- Mikor láttam, hogy megszöktetik az akasztásról és azt, ahogyan Slade bánt el veled ez… valamit megmozgatott bennem.

- Hogy mi?

- Azt hiszem, hogy…

- Kine mondja, bármi is akar az lenni! – hadart bele Selene.

- Jól van. Még nem vagy felkészülve. – közben viaszt kezdett csöpögtetni egy lapra és belenyomta a gyűrűjét. Selene fejében megvillant egy gondolat.

- Gondolom, még mindig nem tudják, hogy merre lehet az aranyváros.

- Nem… Miért te tudod?

- Meglehet. – emelte fel az állát a kalózlány.

- Mit tudsz te, amit én nem? Beszélj mielőtt Slade idejönne. – Selene először nem akart tenni semmit, de belátta, hogy nincs mit tennie.

- Csak viasz kell hozzá! – Dean odaadta a lánynak a viaszt, aki egy gyertya segítségével megolvasztotta és egy lapra csöpögtette. Majd elővette a medálját és a hátsó felét a viaszba nyomta aztán felemelte és visszarakta a nyakába.

- Ott a maguk szigete!

- Remek! – lépett elő Christian egy függöny mögül.

- Maga aljas, szemét! – ezalatt Selene nekiindult Dean-nek, de Slade lefogta a lányt.

- Maga ezt mindvégig tudta!

- Az igazat megvallva én nem tartottam jó ötletnek.

- Ez nem mentség!

- Nem baj! Hála neked, mostmár tudjuk, hogy mit keresünk! – hangzott önelégülten Christian szájából. – Most pedig, ha nem haragszik Mr. Dean. Mi most megyünk. – azzal mindketten kimentek a kabinból, de Selene erősködött, azért, hogy Slade elengedje.

- Nyugodj meg kedvesem! – szorította meg jobban a lányt. Miután egy kicsit lenyugodott Christian visszavitte a cellákhoz, ahol a Gyöngy legénysége már „jól lakott”. Majd a Jack melletti cellába lökte, gyorsan bezárta a cella ajtót, és öntelt mosollyal lépett el.

- Nos? – kérdezett Jack.

- Hogy-hogy, „nos”?

- Hoztál rumot?

- Nem.

- Kár. – közben elfordult. Selene tudta, hogy valamit ki kell találnia, hogy épségben megússzák ezt a kalandot. Aztán a lány elővette a medálját és oda dobta Jack-nek.

- Na. Mi van már? – kiáltott fel.

- Látsz rajta valami használhatót? – a kalóz egyszer-kétszer megforgatta és megszólalt.

- Minek ide két tenger? Miért nem a rumról írnak? Vagy másról? –

Selene teljesen meglepődött, hogy van még valaki aki el tudja olvasni az ősi írást…