X. Fejezet

Egy régi és egy új történet

A medál hátán lévő fényes felirat az ősi nyelven volt. Selene lemászott Jack hátáról és ellépett tőle.

- Mi van rajta? – érdeklődött a lány

- Ahhoz, hogy célod megleld, a mozgó utat kell kövesd. A jutalmad megkapod, ha nem vakít el kapzsiságod. – olvasta Jack értelmetlen arccal. - Méghogy mozgó út!

- Most csak viccelsz ugye? – mondta Selene reménykedve, hogy Sparrow tényleg csak viccel.

- Bocs. De nem. Ez van ide írva.

- Na és mi az a mozgó út? – kérdezte Dean.

- Nos? – nézett Slade a kalózlányra.

- Nem tudom. – ezután Christian a lányra tartotta fegyverét.

- Már megint kezdődik. – jegyezte meg Jack.

- Megmondtam, hogy ha lelősz bárkit magadon kívül, akkor sem fogom tudni. – azzal kivette Jack kezéből a medálokat.

- Akkor meg találj ki valamit, de gyorsan! – és hadonászni kezdett.

- Jól van. Nyugi! Megpróbálom. – majd mondogatni kezdte magában, amit Jack olvasott fel. Addig gondolkodott mígnem vízcsobogásra lett figyelme.

- Ez az! – szólalt fel és futásnak eredt.

- Mi? Mi az? – kapta a lány után a fejét és futni kezdett ő is. Amit Slade és a többi ott álló ember is követett. Mikor legközelebb meglátta Selene-t egy folyót vizsgálgatott.

- Ezt megne próbáld még egyszer! – kiáltott rá Christian a lányra.

- De hát megvan a mozgó út.

- Ami úgy látom, vissza visz a tengerhez. Ott pedig nincs város.

- Épp ezért indulunk el a másik irányba.

- Fel a folyón? Megőrültél? – értetlenkedett Sparrow.

- Ha a part felé nem mehetünk, akkor igen. Csak egy baj van.

- Mi? – kérdezett vissza Christian.

- Gyalog kell mennünk, mert erős a sodrás.

- Remek. Akkor a folyó mentén megyünk. Hozzatok ételt, italt.

- És rumot. – vágott Slade szavába Jack. – Bocsánat. Te parancsolsz.

Elindultak, de nehezen jutottak előre, mert rengeteg növény és levél állta az útjukat. Mire leszállt az este még mindig nem voltak a város közelében. Ezért tábort vertek és tüzet raktak. Már mindenki aludt, csak Selene ült a tűznél egyedül, mikor Jack odaült mellé.

- Valami aggaszt?

- Kezdek kételkedni a város létezésében.

- De hát mégis miért?

- Mert már régen elvesztettem a hitem. – nézett a lány szomorúan a tűzbe.

- Pedig te hittél legjobban a város létezésében. Mi történt veled? Miért lettél más?

- Mert ez is csak egy újabb hazugság. De inkább hagyjuk ezt.

- Rendben. Akkor azt mond meg, hogy hogyan lettél kalóz.

- Ez egy hosszú történet. – sóhajtott a kalózlány.

- Én nem sietek sehova.

- Először tényleg orvos akartam lenni, de nem a pénzhiány miatt hagytam ott az iskolát.

- Hát akkor miért? – kapta fel Jack a szemét.

- Azért, mert szabadságra vágytam.

- Mint egy kalóz.

- Nem, elsőnek nem. Kereskedő lettem egy Őrszem nevű hajón. Aztán egy nap kikötöttünk Tortugán. Én ott maradtam, mert az Őrszem kapitánya éppen aznap rúgott ki a hajóról. Szerinte túl sokat feleseltem. Pedig én csak megvédtem magam. A lényeg, hogy másnap találkoztam valakivel.

- Kivel?

- Egy kalózzal. Igaz, akkor még nem tudtam, hogy az, de bíztam benne. Nem tudom, miért, de nem féltem annyira a jelenlétében. Felajánlotta, hogy legyek kalóz és, hogy szolgáljak a Slayer-en. Nehezen, de belementem és kalóz lettem.

- Csakhogy szerintem nem mindig voltál ilyen, mint most. Igazam van?

- Nem. Tényleg nem. – vallotta be a lány. – Régen vidámabb és élettel-teli voltam. Mert ott voltam a hajón és nem voltam egyedül.

- És hogy hívták a te kalózod? – kérdezte érdeklődően Jack.

- Daniel O’Brian.

- Hmm… Nem ismerős.

- Persze, hogy nem. Ő nem volt olyan átokverte kalóz, mint te Jack Sparrow. – mosolygott a lány.

- Kapitány… és így már érthető. – ismerte fel Jack. – És mi történt utána?

- Hajóztunk minden felé a Karib-tengeren. Boldogok voltunk és szerettük egymást. Mindaddig, mígnem kikötöttünk Florida Keys-en.

- Miért?

- Mert Daniel-t elfogták és … kivégezték. – mondta Selene könnyes szemmel. – Azt mondta, hogy amíg vissza nem jön én vagyok a kapitány, de nem jött vissza és én azóta… - de nem tudta befejezni a mondatát mert a sírás kerülgette. De megnyugodott, mert Jack a vállára tette a kezét. – Igaz mindennek már több mint két éve. Mégis, mintha tegnap történt volna.

- Értem. – mondta Sparrow együtt érzően. – De mostmár jobb lenne, ha lepihennél.

- És neked sem ártana.

- Ez igaz. – értett egyet a kalóz, majd mindketten nyugovóra tértek.

Másnap reggel Jack hangos veszekedésre ébredt. A vita Slade és Selene között zajlott.

- Nem érdekel, hogy most te „parancsolsz”! Én neked semmilyen parancsot nem teljesítek! – morogta a kalózlány.

- Pedig muszáj leszel!

- Azt várhatod! – mondta, undorral a hangjában a lány, azzal otthagyta Christian-t, aki nagy dühében Selene után lőtt. Szerencsére a golyó azt a fát találta el, ami mellett Selene elhaladt. Mikor a lövést meghallotta, a lány azonnal behúzta a nyakát és csak később tudatosult benne, hogy a lövedék a mellette lévő fába fúródott.

- Meghibbantál? – kiáltott rá a lövöldöző férfira, és újra tovább sétált.

- Azt hiszem nem kéne megvárni, amíg elillan. – vetette fel Dean.

- Akkor menjen utána! Magának kell, nem nekem. – emlékeztette az angolt Christian. Jack akkor fogta fel, hogy Dean miért lett más Selene-vel.

- Hát ha nem megy senki, akkor majd én. – hadarta el Sparrow, és elindult a lány után, de Slade szólt közbe fegyverét rátartva.

- Állj! – a kalóz megállt és mosollyal az arcán megfordult. – Most minek örülsz?

- Van rá két okom is!

- Micsoda?

- Egy: ha elmegy, te nem találod meg a várost. Kettő: nincs töltve a fegyvered. – mosolygott újra és a lány után sietett.

- Menjetek utánuk! – adott parancsot Christian. Ezután három kalóz a két kapitány után indult.

Közben Jack utolérte Selene-t.

- Mit akarsz te is? – kérdezte dühösen.

- Csak tudni szeretném, hogy mit akart. – a lány megállt.

- Mondcsak, mégis mióta foglalkozol te a legnagyobb ellenséged lányával? – kérte számon a kalózt.

- Azóta, hogy megmentetted az életem.

- Na most nehogy elérzékenyülj nekem, mert esküszöm, hogy gondolkodás nélkül lepuffantalak! – viccelődött a kalózlány.

- Csak nyugodtan, de nélkülem nem találod meg a várost. – Selene elmosolyodott.

- Igaz. De hogyha lelőlek, nem tudunk megküzdeni egymással.

- Na, akkor vigyük el azt a kalózt a városba, aztán hagyjuk ott!

- De Jack! Te képes lennél otthagyni az aranyat? – lepődött meg a lány.

- Nehéz, de muszáj.

- Akkor ezt is megbeszéltük … Bűntárs?

- Bűntárs. – kezet fogtak és elindultak vissza. Ekkor érkezett meg a három kalóz, akik vissza kísérték őket Slade-hez. Míg a táborhoz sétáltak Sparrow még egy kérdést vetett fel Selene-hez.

- Ott a táborban miért vesztél össze Slade-el? – kérdezte halkan Jack.

- Mert azt akarta, hogy szegjem meg a Dean-nel kötött egyezségemet.

- Ekkor jutott eszébe a kalóznak, amit kihallgatott, de nem akart még több problémát, ezért úgy tett, mintha semmiről sem tudna.

- Milyen egyezség?

- Ja igen. Te még nem tudsz róla… Alkut kötöttem Nicolas-al.

- Ó, mostmár Nicolas?

- Ne piszkálódj! – lökte meg Jack-et a lány. – A szabadságomért cserébe, szabad-kalóz lettem Anglia szolgálatában.

- Szabad-kalóz? Megőrültél? – játszotta meg Sparrow.

- Tudom. Egy ostoba liba vagyok, aki nem tudja mit csinál, de … akkor először féltem. Attól, hogy nem lehetek az, aki mindig is szerettem volna lenni…

- Kalóz.

- Igen, az. Christian épp ezt akarta tőlem elvenni.

- Dehát hogyan?

- Azt akarta, hogy lépjek vissza a Nicolas-sal kötött egyezségemtől, és maradjak a Slayer-en. Ezért kezdtem el vele veszekedni és azért is, mert parancsba akarta adni.

- Hogy vinné el egy bennszülött! – ebben a pillanatban a mögöttük sétáló három kalóz egy csapdába lépett és egy háló fogta körül őket. Az a levegőbe emelkedett és himbálózni kezdett a kalózokkal.

- Hát így is megoldható. – nézte Selene a lógó embereket, és elindult tovább.

- Hé, hé ti ott! – kiabált egy kalóz.

- Nekem szóltál? – fordult meg a lány

- Igen, te! Szabadíts ki!

- Bocsi, de sajnos nem meg. Életlen a kardom.

- Az enyém is! – jelentette ki Jack és tovább indultak mindketten.

- Slade erről tudni fog!

- Jó! Már alig várom! – kiáltott vissza a kalózlány. Mikor megfordult Christian állt előtte fél méternyire. Mivel a tábor már közel volt meghallották a kiabálásokat.

- Szóval mit vársz annyira?

- Hogy megmondjam: életlen a kardom.

- Hát élezd meg!

- Jó. – azzal megkerülte Slade-et és visszament a táborba.

- Vágjátok le őket! – adta ki parancsát és elmosolyodott.

- Mi olyan vicces? – kérdezte Dean.

- A város létezik. Most már biztos! Ez a csapda bizonyítja.

- Én mondtam! A majom is bizonyíték. – szólalt fel Jack.

- Hallgass! Nem kérdeztelek!

- Elég legyen! – szólt rájuk Nicolas. – A városra kell koncentrálnunk.

- Legyen. – húzta el száját Christian. – Selene! – kiáltott a lány után.

- Mi az?

- Indulunk! Azonnal.

- De jó. – jegyezte meg a kalózlány és pakolni kezdett egy zsákba. Nemsokkal később elindultak tovább a folyó mentén. A sűrű növényzet még mindig útjukat állta, de már gyorsabban haladtak, mint előző nap. Három órás küszködés után egy hatalmas kőfalhoz értek, amiről rengeteg inda lógott le.

- Hogyan jöhet ki a folyó onnan? – kérdezte egy kalóz. Jack és Selene összenézett és egyszerre a vízbe ugrottak. A folyó derékig ért mindkettőjüknek, de ez nem tartotta vissza őket. Megindultak az indák felé és elhúzták azokat. Slade várt néhány pillanatot és ő is a vízbe ugrott. Majd a többi ott lévő ember is követte. Az indák mögött barlang volt, amin végig csobogott a folyó. Mikor kiértek kitudtak mászni a vízből. Jack kimászott és segített a kimerült Selene-nek, aki elfáradt az erős sodrásban. De nem csak ő, hanem sok más kalóz is köztük Christian. A kalózlány egy fának dőlt, Jack pedig mellé ült.

- Már közel van. – bíztatta a lányt.

- Tudom. – majd a nyakában lévő összeillesztett medálokra nézett, amik olyan fényesek voltak, mint előtte soha. – Nagyon közel. – suttogta Jack-nek Selene. A csapat megpihent egy kicsit, aztán Slade parancsára tovább indultak.

- Jut eszembe Slade! Mit teszel velünk, ha már megtaláltad a várost? – kérdezte gyorsan Sparrow.

- Az legyen az én dolgom! – válaszolt komoran Christian. – Tovább! – lökte meg Jack-et, aki megállt.

- Ezt meg ne próbáld még egyszer! – figyelmeztette Slade-et.

- Mit? – és újra meglökte. De a kapitány kardot rántott és Christian is így tett. A kardok összecsaptak. Métereken keresztül harcoltak, mikor egy apró szünet következett be a csatában.

- Most mi lesz Jack Sparrow? Itt harcolunk mindaddig, míg mindketten teljesen ki nem merülünk?

- Vagy feladod! – vágott rá Jack, de Slade visszavágott.

Míg ők harcoltak a többi kalóz fogadásokat kötöttek.

- Én 4 siling-et teszek Slade-re. – vette elő a pénzét az egyik.

- Én 5-öt Sparrow-ra. – válaszolt a másik. Selene meghallotta, hogy miről társalognak a félre állt emberek.

- Mégis mit képzeltek magatokról? – vonta felelőségre őket a lány.

- Csak fogadtunk.

- Arra, hogy ki nyer? Ez olyan…

- Szép? – vágott bele Gibbs, aki mindvégig a kalózok között volt.

- Mr. Gibbs? Hát már maga is? – húzta össze szemöldökét Selene.

- Sajnálom kisasszony, de valamiből meg kell élni. –közben Dean is odalépett a kis csoporthoz.

- Kalózok. Képesek emberek életére fogadni. – jelentette ki.

- Már hat siling-nél tartunk. Nem száll be kisasszony? – érdeklődött Mr. Gibbs.

- Méghogy én? Soha.

- Pedig Slade vezet.

- Megduplázom! – vágta rá a kalózlány.

- Remek így már 12 siling! Valaki még tesz?

- Tudod tévedtem. – mondta Dean. – Te tényleg kalóz vagy. – ismerte be Nicolas mosolyogva.

- Ez most bók volt? – emelte fel állát Selene.

- Veheted annak is. – majd közelebb lépett a lányhoz, aki viszont hátrálni kezdett, végül elment onnan. Jack és Slade még mindig küzdött, de már mindketten fáradtak voltak. Selene körbe nézett és észre vette, hogy a lába előtt emelkedni kezd a talaj. Nem látott semmit, mert a fák eltakarták a kilátást. Odébb ment, ahol már nem voltak fák és tágra nyíltak a szemei.

- Hé fiúk! – azok először nem figyeltek. – Hé, fiúk! – kiáltott újból a lány.

- Mi van? – kérdezték egyszerre vissza, abba hagyva a vívást.

- Ezt meg kellene néznetek. – szólt a lány meredten. A két fáradt kalóz odament és ők is meglepődve figyelték a néhány 100 méterre fekvő várost…