1. Fejezet

A szörnyű tény

6 hónappal később

Jack a Fekete Gyöngyön állt, és élvezte a Napsütést. Már féléve, hogy elintézték a Világ végén lévő kalandjukat.

Will és Elizabeth a kalandot követően visszament Port Royalba, és összeházasodtak. Ő, Jack, pedig új kalandok felé hajózott. Hónapok óta tudat alatt abban reménykedett, hogy feltűnik a Carrabian Satan, a fedélzetén Raveenával. Elképzelte a lányt, ahogy áll a hajója korlátjánál. Tűzvörös haját a szél úgy lobogtatja, mintha zászló lenne, és a szokásos mosolyával, és csillogó zöld szemével néz rá. Csakhogy Jack azt is tudta, hogy ha össze is futnának, a lány megint azt a csalódott, megvető pillantását vetné rá, amit azon a szigeten. Attól a nézéstől valami eltört benne. Biztos csak, az, hogy megszokta, hogy a lányra mindig számíthat. Intézte el a dolgot Jack, de a szíve mélyén tudta, hogy ez nem igaz.

-Kapitány!- Lépett Mr. Gibbs Jackhez.

-Mi az?- Kérdezte Jack, és a férfi felé fordult.

-Mi az irány?

Jack felnyitotta az iránytűjét, ami mindig arra a dologra mutat, amire a legjobban vágyik. Ez most egyértelműen délkelet volt.

-Arra!- Mutatta az irányt Jack.

Mr. Gibbs bólintott, és elment. Jack pedig visszatért a táj kémleléséhez, és gondolataihoz.

Érdekes. Az iránytű pontosan tudta mire vágyik, de ő maga nem tudja. Fogalmam sincs. Ez nagyon érdekes. Gondolta Jack és meghúzta a rumos üveget.

Kora délutánra a legénység nagy része pihent, ugyanis 40 °C meleg volt. Jack pedig megengedte a legénységnek, hogy pihenjenek. Az elmúlt hónapok eseményei megtizedelték a Gyöngy kalózainak számát. Alig voltak harmincan.

Jack a kormánynál dúdolta kedvenc dalát, mikor hirtelen meglátott egy hajót.

„Ez lehetetlen” Gondolta, és a fakorláthoz ment, imbolyogva. Kihúzta a messzelátóját. Egyből felismerte a távoli kalózhajót. A Carrabian Satan volt az.

Jack értetlenül csukta össze a műszert, majd az iránytűjét vette elő, és felnyitotta. Az egyértelműen a kalózhajóra mutatott.

„Ahogy észrevettem, az iránytű rád mutat, ha bajban vagy” Emlékezett vissza a saját szavaira, amit akkor mondod Raveenának, mikor az első közös kalandjuk után szétváltak az útjaik.

-Mr. Gibbs! Annamária!- Kiáltotta két legmegbízhatóbb embere nevét. A két kalóz éppen aludt, de a kapitány hangjára egyből felébredtek, és Jackhez siettek.

-Igen, kapitány!- Dörzsölte ki az álmot a szeméből Mr. Gibbs.

-Jól látom, hogy az a Carrabian Satan?

Annamária és Gibbs egymásra nézett.

-Igen, jól látód.- Válaszolta Annamária.

-És a Carrabian Satan ugyebár, Miss. Raveena Twain kapitány hajója.

-Természetesen Jack, de hova akar kilyukadni?- értetlenkedett Mr. Gibbs.

-Továbbá, ugye ti se láttok semmi féle jelet arra, hogy mondjuk… esetleg… bajban lenne?

-Nem Jack. Minden a legnagyobb rendben van a hajón. Miért?- Válaszolta Annamária.

-Akkor miért mutat ez az átokverte tájoló mégis rá?!- Kérdezte fennhangon Jack.

-Lehet, mert csak látszólag nincs baj.- Kockáztatta meg Annamária, aki már tudta Gibbs-sel egyetemben, hogy mire is való a tájoló.

-Vagy szeretné látni a kisasszonyt, és újra jóban lenni vele.

-Sületlenségeket beszélsz.- Vetette oda Mr. Gibbsnek Jack.- De jó, legyen! Látogassuk meg őket. De csak, azért mert nálunk fogytán a rum.- Mondta Jack, azzal ment és felébresztette a többieket. Mr. Gibbs és Annamária sokat mondóan összemosolygott.

A Fekete Gyöngy megközelítette a Carrabian Satant. Mikor elég közel voltak, Jack átszólt az egyik kalóznak.

-Hé, te! Martin, ugye?

-Jack Sparrow kapitány! Örülök, hogy látom.- Mondta az idősödő kalóz zavartan.

-Raveena hol van?

-Ööö, a kapitány, már két napja nem jött ki a kabinjából.

-Valami baja van?- Rémült meg Jack.

-Nem tudom, én…- kezdte zavartan Maritn.

-Tudja, mit? Átmegyek. Rendben?

-Persze, persze!

-Emberek! Csatlakozunk a Satanhoz!- Kiáltotta a kalózainak Jack. Két perc múlva már a Carrabian Satan fedélzetén is volt.

-Vezess a kapitányhoz!

-Jöjjön, Mr. Sparrow!- Indult el Martin. Jack követte, közben körbenézett a hajón. Gyanúsan kevés ember volt a hajón. Egyre erősödött az érzés benne, hogy talán mégis baj van.

Megérkeztek Raveena kabinjához, ami akkor nyílt ki.

A 22 éves Vörös démon látványa meghökkentette Jacket. A lány, mintha éveket öregedett volna. Arca a falnál is fehérebb volt, a szeme fénytelen.

-Te jó ég.- nyögte ki Jack. Eszébe jutott, hogy akkor látta ilyennek a lányt, mikor az a Kirkland gyáva módon hátba szúrta.

-Mit keresel itt?! Ki engedte ezt az embert a hajóra, azonnal a cápák közé vetettem!- Lángolt fel a düh Raveenában, és elindult a hajó orra felé.

-Mi történt veled?- Kérdezte Jack.

-Semmi közöd hozzá! Tűnj el a hajómról!- Parancsolta Raveena.

-Nem megyek sehova, amíg nem válaszolsz.

-Jó!- Rántott fegyvert Raveena.- Akkor akár le is lőhetlek!

Jack csúfondárosan elmosolyodott.

-Tedd el! Csak alul maradnám.

-Nem, dehogy.

-Remeg a kezed.- Jegyezte meg Jack. S valóban, a kalózlány keze remegett.

Raveena szemét elöntötte a szomorúság, és leengedte a fegyvert.

-Mit keresel itt, he? Miért nem vagy a szigeten, áldott nyugalmadban?- Remegett meg a hangja, és ököllel esett Jacknek. A kalózkapitány lefogta a lányt, és magához ölelte, aki még egy ideig próbált szabadulni, de végül megadta magát. Eleredtek a könnyei, és úgy ölelte Jacket, mint a fuldokló a mentőövet.

-Mert a szavaid nem hagytak nyugton.- Simogatta a lány haját Jack, és úgy ringatta, mint egy kisgyereket. A két hajó legénységének egyes érzékenyebb lelkű tagjainak szemét elhomályosította a könnyek fátyla, melyet e megható jelent váltott ki. 

Raveena kicsit megnyugodott, és elhúzódott Jacktől.

-Na, ezt jól megcsináltam. A legénységem, most azt hiszi, hogy egy kis liba vagyok.- Törölte meg az orrát Raveena.

-Soha nem gondolnánk ilyet önről kaptány.- Mondta Martin. A többiek helyeseltek. Raveena halványan elmosolyodott. Majd hirtelen elsötétült előtte a világ, és elájult. Jack gyorsan elkapta, mielőtt a földre zuhant volna.

-Rav! Mi van veled?

-Már napok óta ez megy.- Mondta egy kalóz.

-Itt valami nagyon nincs rendben. Hol van Edward Lock?

A kalózok egymásra néztek.

-Ezt a kapitánynak kell elmondania.- Mondta egy kalóz feszengve.

-Jó. A kapitányotokat átviszem a hajómra. Kikötünk, annál a szigetnél. Kövessetek!- Kapta fel a lányt Jack, aki olyan volt, mint egy rongybaba, és átvitte a Gyöngyre. Lefektette a saját kabinjában.

-Annamária! Hozzál vizet!- Szólt a lánynak Jack, az már rohant is.- Mi történt már megint veled, szépségem.- Simogatta meg a lány arcát Jack.

A két hajó elindult a néhány mérföldnyire lévő szigethez.

Jack el sem mozdult a lány mellől. Vizes kendővel törölgette a lány homlokát, és közben elnézte, hogy milyen védtelennek tűnik így. Pedig valójában, egy nagyon kemény és önfejű teremtés.

-Kapitány! Tízperc múlva megérkezünk.- Dugta be a fejét az ajtón Annamária.

-Ideje lesz. Tudod, mit kell tenned. Add ki a parancsokat!

Annamária bólintott, és elment. Jack visszafordult Raveenához, aki kezdett magához térni.

-Mi történt?- Kérdezte, mikor meglátta Jacket.- és hol vagyok?

-A Gyöngyön vagy, és inkább én kérdezhetném, hogy mi történt. Elájultál.

-Már megint?- Könyökölt fel Raveena, és így közel került Jackhez. A férfi megköszörülte a torkát, és egy poharat nyomott a lány kezébe.

-Idd meg!

Raveena beleivott az italba, és elszörnyedt.

-Mi ez?

-Tiszta víz.- Mosolygott Jack.- Idd csak meg.

-Miért nem rum? Az is megfelel a célnak.

-Egy, aki elájul, annak vizet kell innia. Kettő, fogytán a rum készletünk.- Válaszolta Jack, és leült az ágyszélére.- Gyerünk.

Raveena durcáskodva, de kiitta a pohár vizet.

-Kösz, a vendéglátást. Most visszamegyek a hajómra.- Akart felállni Raveena, de Jack visszanyomta az ágyra.

-Sajnálom, kedvesem, de elegem van a titkaidból. Most szépen elmondasz mindent.

-Úgy érted, fogoly vagyok?- Villant meg a lány szeme.

-Vedd, aminek akarod. Beszélj!- Jelentette ki Jack, szokatlan kemény hangón.

-Mit akarsz tudni?- Adta meg magát Raveena.

-Honnan tudtál, arról, hogy csatát vesztettem a Bolygó Hollandi ellen?

-Én inkább úgy fogalmaznék, hogy meghaltál. De jó, legyen. Megálmodtam. Vagyis ez nem igaz így. Mikor a Kraken lerántott téged, és a Gyöngyöt, én ép egy hajót támadtam meg. Hirtelen láttam magam előtt az egész jelenetet. Azonnal Tiához indultam. Aznap este álmomban az egész kalandot átéltem, mintha ott lettem volna.- Mondta Raveena.- És igen, innen tudok mindent rólad. Miután 10 éves koromban kimentettél a vízből, attól az estétől kezdve, mindig álmodtam, és mindig a kalandjaidról. Ezért tudok mindent.- Folytatta.

-Kalóz és boszorkány vagy?- Hűlt el Jack.- Azt hittem, ez csak legenda.

-Nem mondanám magam boszorkánynak. Inkább, csak érzelmileg annyira kötődöm hozzád, hogy mindent átélek, amit te is. Mit akarsz még tudni?

-Én… ööö…- Kereste a szavakat Jack.- A legénységed azt mondta, hogy már máskor is elájultál, meg mikor kérdeztem, hol van Edward, azt mondták, ezt neked kell elmondanod. Tehát?

-Elmondok mindent, de hagy kelljek fel.- Kérte Raveena, és könyörgő tekintettel nézett a férfira.

-Utálom, mikor így nézel.

-Hogy?- Kérdezte Raveena, és közelebb hajolt Jackhez.

-Tudod te azt.- Vándorolt le Jack tekintette a lány ajkára. Raveena elmosolyodott. Jack már meg akarta csókolni, de akkor Raveena egy ügyes csellel lelökte az ágyról Jacket, és talpra állt.

-Hamar visszaszerezted az erőd.- Mondta Jack, és felkönyökölt. Raveena csúfondárosan rámosolygott.

-Gyere. Mindent elmondok, de előre szólok, hogy nem fog tetszeni.- nyújtott segítő kezet Jacknek Raveena, és felhúzta.

Felmentek a fedélzetre. A Fekete Gyöngy jobb oldalán haladt a Carrabian Satan.

Raveena a hajóorrához állt.

-Arra, szigetre megyünk?- Kérdezte Raveena.

-Igen arra.- Állt mellé Jack.- Beszélsz végre?

Raveena vett egy mély levegőt.

-Meg fogok halni.

Jack felkészült mindenre, de erre nem. Ez az egy mondat, olyan rémülettel töltötte el, amit még sose érzett.

-Mi…hogy?- Pislogott Jack.

-Úgy látom, sikerült megrémítenem, pedig ha valaki, akkor te tudod, hogy ez nem nagy dolog.

-Ne viccelj ezzel, kedvesem!- Szólt rá Jack. Raveena csak pislogott ezen a furcsa hangon.

-Igazad van. Kezdem az elején. Miután teljesen kiborítottál, a hajómmal Tortugára indultunk. Hát, nem jutottunk már el oda. Én ostoba, teljesen megbíztam Edwardban. Meséltem neki egy legendáról, ami mostanában röppent fel. A Boszorkányok hagyatékáról. Hallottál már róla?

-Még nem.

-A legenda arról szól, hogy az ókorban három boszorkány tulajdonában volt három anh jel. Az anh jelek az életet, lélek és a szellem szabadságát szimbolizálja. Külön-külön nem érnek semmit. Együtt viszont gyógyító erejük van. Kettő nálam volt, már csak a harmadik hiányzott. Elmondtam Edwardnak, hogy meg akarom szerezni a harmadikat. Az egyik éjjel arra ébredtem, hogy tűszúrást érzek. Ed volt az. Valami lassan ható mérget adott be nekem. Ami egy hónapon belül szépen lassan megöl. Edward megszökött. A legénységem próbálta megállítani, de 19 emberem meghalt.- Mesélte Raveena.- Kérlek, ne mond, hogy te megmondtad!- Kérte Raveena.

-Nem mondom, mert látom, hogy magadtól is tudod. Túl hamar megbízol mindenkiben. Erről szokj le!

-Most már minek? Erre az egy hónapra.

-Fejezd ezt be!- Torkolta le Jack a lányt.- Ne beszélj úgy, mintha ez készpénz lenne. Kalóz vagy, nem pedig egy kis ne bánts virág.

-Igazad van.- Sütötte le a szemét Raveena.

-Meg kell találnunk a harmadik darabot, és minden rendben lesz. Mennyi időnk van még.

-Három hét.

-Az bőven elég lesz.

-Nem egészen.

-Miért?

-Edward ellopta az egyiket.- Vallotta be Raveena.

-Fantasztikus. Akkor megkeressük az egyiket, majd Edwardot. Van ötleted?

-Talán, Port Royal.

-Jó, akkor nem kötünk ki, hanem egyből indulunk.

-Jó. Visszamegyek a hajómra.- Indult volna el Raveena.

-Nem, te itt maradsz, a közelemben. Annamária, majd átveszi a helyed.

-De… na jó. Legyen.- Egyezett bele Raveena.

Jack bólintott.

-Annamária! Menj át a Carrabian Satanra. Te vagy a kapitány. Port Royalba megyünk.

Annamária bólintott, és már ment is.

-Köszönöm Jack.- Mondta Raveena.

Jack nem szólt semmi, csak egyszerűen szájon csókolta a lányt, majd ott hagyta.

-Mr. Gibbs! Az irány Port Royal!- Vetette oda a férfinak Jack, és a kabinjába ment.

Raveena a hajó korlátjának dőlt, és megérintette az ajkát. Még mindig égette Jack csókja.