3., rész – Meglepetések

A nap lassan lemenő félben volt. A friss tengeri levegő illata átjárta az egész hajót, és még a kabinok ablakán is bekopogtatott az aranysárga napsugár.

Rachel a szobájában ült, és gondolkozott. Töprengett, ezen, meg töprengett azon. Felváltva kergették egymást a fejében gondolatai: Hol a Bermulón-ra, és Merrbool Marvolo-ra gondolt, hol pedig Jack-re. Hogy miért is olyanok ők egymással amilyenek, és hogy hogyan is kezdődött ez az egész történet.. hogyan került ő a Gyöngyre, hogyan ismerte meg Sparrow kapitányt. Eközben felállt, és járkálni kezdett az ágya körül. Eszébe jutott pár régi, ködös emlék. Hogy életében először találkozott Jack-el, amikor még szinte gyerekek voltak. Hogy később újra viszont látta, és aztán megint eltűntek egymás életéből. Aztán meg mire már mindkettőjükből felnőtt cseperedett, milyen érzés volt újra viszont látni egymást. Ám a sok effajta gondolat között le is ment a nap. A sötétségben suhantak a hűvös tengeren. A hajón tartózkodók közül sokan aludtak, aludni próbáltak, vagy egyéb mással foglalatoskodtak a kabinjaikban. Rachel nem tudott se aludni, se semmi mást csinálni. Gondolta, kiszellőzteti a fejét, és felsétált a fedélzetre. Ám nem volt egyedül.

-Hát te miért vagy itt kint? –kérdezte tőle Will.

-Nem tudok aludni. Meg kissé fáj a fejem.. Gondoltam, szívok egy kis friss levegőt. És te?

-Én éppen lelakkoztam az árbóc alját. Az a hajó igencsak koszos, meg büdös volt belülről..

-Áh, a Bermulón? –nevetett a lány – igen, azon igencsak fura dolgok vannak. Meg az az undorító lápszag, ami minden lemerüléskor rátapad.. meg a sok kagyló, iszap ugye, amivel átmossa a víz.. hát igen. Nem szívesen lépne rá senki, ha van egy másik is...

-Ree.. Kérdezhetek valamit? –fogta csöndesebbre a hangját Will.

-Persze, nyugodtan.

-Mi van közted, és Jack között?

Pár másodpercig nagy csend állt be kettőjük között. Zavartan pislogtak egymásra, aztán Rachel megszólalt:

-Mi lenne? Semmi! Ugyan, miből gondolod, hogy bármi is van köztünk? Akár barátság? –jegyezte meg könnyedén, kissé félrehúzott szájjak a lány.

-Tudod.. eléggé furán viselkedtek egymással. Jack megpróbál közömbös lenni, és te is, ahányszor csak lehet, frappáns válaszokkal oktatod ki. Senki mással nem vagy ilyen, egy kedves, kissé izgága, de csodálatos lány vagy. De Jack előtt mindig próbálsz úgy feltűnni, mintha nem átlagosan viselkednél vele. Mintha lebecsülnéd, és gúnyosan állnál csak szóba vele.

-Attól, hogy ő nem olyan kedves, úriemberes, mégis remek kalóz, mint te, attól még nem mondtam, hogy útálom. Egyszerűen csak hozzád viszonyítva, te vagy az, aki mellett jobban érvelnék, mint barát, vagy akár több. Jack egyszerűen... hülye. –magyarázott Ree.

-Mi? –dülöngélt oda vigyorogva az említett kapitány. – megjegyzéseket teszünk a kapitányra? Vagy egyszerűen csak a hííírhedt kalóz, Jack Sparrow a téma?

-Aaaajjj, már csak ez hiányzott...- sóhajtotta a lány.

-Ahogy mondod, Jack- bólintott Will, majd megveregette Jack vállát, és elsétált, útközben odasúgva: -Sok szerencsét!

-Mi? –kérdezte ismét a kapitány, a távolodó kovács után fordulva. Aztán visszanézett azt előtte álló lányra.

-Áh, Miss Crue. Segíthetek valamiben?

-Hát, lássuk csak...mondjuk.. hagyjon békén! –kiáltott fel vidoran Rachel, és elindult, kikerülve Jacket.

 -Á-á-á-á! Miss Crue... kérem, ne legyen ilyen ellenszenves. Mi oka van rá?

-Talán az, hogy akivel ellenszenves vagyok, az nem méltó többre. –vonta fel a szemöldökét Ree.

-Nono! Én úgy fogalmaznék, hogy a KAPITÁNY, akivel ellenszenves, nem méltó többre. –emelte fel mutatóujját Jack, és dőlt egyet hátra, majd előre.

-El-né-zést, KA-PI-TÁNY!

-Magának nem kell elnézést kérnie. Elég, ha meggyőz valamivel. –mondta Jack, és kéjes mosollyal az arcán meredt a tenger távolába.

-Meggyőzöm valamivel? –ráncolta homlokát a lány.

-Ahogy mondja, Rachel. –mosolygott tovább.

-De kapitány.. mióta hív maga engem Rachel-nek?

-Hát, hívhatom Ree-nek is... –fordult Rachel felé a kapitány.

-És most elvárja, hogy szólítsam Jacknak? –jegyezte meg gúnyosan Ree.

-Mondhatjuk úgy is, Miss Crue.

-Mondhatjuk úgy is? És hogy mondhatjuk másképp? –mosolygott sejtelmesen a lány, és közelebb lépett a kalózhoz.

-Azt maga dönti el..- lépett közelebb Jack is. Már csak pár cm volt köztük.

-És ha úgy mondanám másképp, hogy azt várjam tőlem, mind „becserkészett áldozat”-tól, hogy most csókoljam meg?

-Akkor kíváncsian várom döntését. –mondta Jack, és a kezével megsimogatta a lány arcát.

-Áh, tehát a döntésemre kíváncsi? –fogta meg Jack azon kezét, amelyik arcán volt.

-Mondhatjuk így is...-hajolt oda Jack Rachelhez.

-És hogy mondhatjuk másképp? –vigyorgott a lány.

-Így...-mondta a kalóz, majd ajkaival Ree ajkait. A lány elhúzta a fejét, és tovább mosolygott Jackre.

-Előbb kifejthetném a döntésemet? –kérdezte

-Persze, Miss Crue, csak siessen... –csücsörített Jack, ami által úgy nézett ki, mint egy nagy hajpamacs, kendővel, gyöngyökkel, és egy kuncsorgó kutyafejjel.

Erre egy hatalmas pofon csattant az arcán, majd a dühös arcú Rachel kikerülve őt, becsapta maga után a kabinajtót, és kikiáltott:

-Íme, a döntésem!

.....

Jack megsemmisülve, hatalmasra nyílt szemekkel, kissé nyitva maradt szájjal meredt a fekete vitorlákra. Bizonyára úgy képzelte el, hogy a lány majd a karjaiba ugrik, megcsókolja, és boldogan hajóznak, míg meg nem halnak. – vagy valami ilyesmi. Ehelyett a dolog kicsit máshogy sült el, s ez bizonyára meglepte a kalózt, hogy van olyan nő is, akit nem lehet ilyen könnyen becserkészni, főleg a naaagy Jack Sparrow Kapitányként.

A sötétség, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan rántódott le a tengerről. Felszívódott az összes csillag, helyette egy nagy fényes nap tűnt fel az égbolton, a hold helyett. A matrózok álmosan ballagtak ki a szobájukból, és csodálkozva nézték az előttük levő szigetet. No meg persze, a halványkék eget, bizonyára azt várták, -talán még a rövid éjszaka hatására, talán nem- hogy majd hirtelen előbújik a mélyfekete égbolt, rajta a rengeteg ragyogó csillaggal, visszatuszkolva őket pihe puha ágyukba. Ám nem ez történt. A nap úgy sütött az égen, mintha attól félt volna, hogy valaki szabotálni próbálja hirtelen felkelését. Madarak röppentek el a hajó felett, össze-vissza csicseregve, minden bizonnyal ők sem értették, mire ez a siető napszakváltás.

-Hát ez meg mi a fene? Hát nem most ment le a nap? –csodálkozott Gibbs, szeme elé tartva kezét.

-Dehogynem.. ugyanis még csak az éj közepe felé járunk! –mondta Jack, kikapva egy matróz kezéből a zsebórát, amit az kezében szorongatott. Rápillantott, s nyomban még nagyobbra nyílt a szeme.

-Nyugalom, ez csak Talenau.

-Mi? –kérdezett vissza jópár bamba hang. 

-Egy sziget, ahol a világosság lakozik. Valószínűleg azért tárt ránk fényt, mert itt van Marvolo egyik lélektöredéke, és azt akarja, hogy megtaláljuk. Persze csak azért, hogy megkaparintson minket, mint a jövőben megölni szándékozott foglyokat.

-A csuda vigye el, hogy mindig többet tud mindenkinél.. –mormogta Jack az orra alatt.

-Hát akkor miért nem megyünk innen gyorsan? –kérdezte az egyik matróz.

-Meg kell állítanunk Marvolo-t. –felelte Rachel.

-Á-á! Neeem, nem! NEKED!  Kell megállítani, ha akarod, nem pedig nekünk. – mondta fennhangon Jack.

-Jack! Rachel-nek igaza van! -szólalt meg Elizabeth.

-Igen, és kikötünk azon a szigeten, mégpedig minél hamarabb! –zárta le az ügyet William, és elindult a csónakok felé.